|
11.
2008.12.29. 14:26
11.
Bernard Steely az égvilágon semmit sem változott, mióta láttuk. Talán azért van ez, mert már öreg, és az öregek nem nagyon szoktak változni, azt leszámítva, hogy ráncaik száma folyamatosan gyarapodik, illetve valahogy úgy összeaszalódik a bőrük, tudjátok. De a drága miniszter úron még ezt sem vettem észre. Pedig másfél év hosszú idő, és igazán megengedhetne magának egy-két plusz ráncocskát a szeme sarkánál vagy ilyesmi.
- Á, ismerős arcok! – bólintott elégedetten, mikor meglátott minket. – Sok újonc került a CIA-hoz. Egészen biztos vagyok benne, hogy megfelelő kiképzéssel ők is nagy tetteket hajtanak majd végre, de sokkal szívesebben látom itt a képzett erőket – mondta, miközben szépen sorban kezet rázott Camdennel, Quentinnel, Winterrel, és persze velem is.
Talán nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy elmondjam neki, gyakorlatilag mindent elfelejtettem, a vállról indítható rakéta működtetésén kívül. Az is csak azért maradt meg a fejemben, mert magtanítottak: vagy jól lövök, vagy lerepül a karom.
- Foglaljanak a helyet – mutatott néhány székre, és kicsit vonakodva bár, de követtük parancsát. Hol maradnak a sütemények az asztalról? Vagy ha az nem is, de néhány nyugtató, amit rágcsálhatnánk?
- Hadd tolmácsoljam az Egyesült Államok Elnökének, és Washington város polgármesterének őszinte háláját, amiért ártatlan emberek tucatjainak halálát okozták, és sikeresen több millió dolláros kárt okoztak egy bevásárlóközpontban.
Winter elmosolyodott. Szerencsére vetettem rá egy pillantást, így nem csúszott ki a száján, hogy „ugyan semmiség volt”.
- Nézze uram, nem tudom, feltűnt-e magának, de mi az áldozatok vagyunk – Camden idegesen megragadta a fa asztal lapját. Nana, a végén még valakinek baja lesz ebből, kisfiam. – Ha úgy vesszük, a CIA a hibás. Hiszen, akár be is zárhatna minket a kollé… a főhadiszállásra, és akkor egészen biztos nem támadnának ránk olyan helyeken, ahol civilek is tartózkodnak.
- Egyet értek – bólintottam. – Nézzék, mi nem tettünk semmit. Gondoljanak csak bele, ha Camden akcióba lendül. Higgyék el, nem ötven embertől vennénk végső búcsút, hanem ötszáztól. Sajnálatos módon, persze, nem jutott eszünkbe értesíteni a CIA-t az ügyről, de mint maguk is tisztában vannak vele, Gabriel Vast a lehető legerősebb különlegeseket próbálja maga köré gyűjteni, és úgy néz ki, sikerrel járt. Akár egy tíz másodperces telefonhívás is valamelyikünk halálát okozta volna.
Abból a pillantásból, amit a katonák váltottak egymással, arra következtettem, hogy ezt még el is várták volna. Mármint, hogy valamelyikünk életét veszti a nagy csata közben. De most kérdem én: ki tudja megvédeni az emberiséget Gabriel Vast szörnyű haragjától? Camden, aki egyet csettint, és máris apró emberi húscafatokra robban a köcsög, vagy Mrs. Anyone a szomszédból, aki éppen macskaeledelt ment venni a bevásárlóközpontba? Ne értsetek félre. Rettenetesen érdekel Mrs. Anyone sorsa is a szomszédból, de inkább Camdent választom.
- Mint tudjátok, az Egyesült Államok katonaságának, és a CIA-nak az a dolga, hogy megvédje az embereket. Igen, ebbe ti is beletartoztok. Legyen szó földönkívüliekről, ellenséges különleges képességűekről, vagy éppen szélsőséges szervezetekről.
- Szélsőséges szervezetek? – kaptuk fel a fejünket hárman. Camden, Quentin, meg én. Wintert túlságosan lefoglalta egy szálka, ami beleállt az ujjába még a nagy bunyó idején.
- Csak példákat mondtam. A szélsőséges szervezetek most nem érdekelnek senkit – sóhajtott Steely miniszter. Már látom magam előtt a CIA következő kutatásának témáját: „Különleges képességek és az agy: miért kezdenek rohamosan hülyülni a csicskáink?”
- Tudnotok kell, hogy az emberek igencsak érzékenyen kezelik az ilyen helyzeteket – folytatta a miniszter. – Mivel, részleteket nem tudnak a mi akcióinkról, sőt, szinte semmit nem tudnak, amit igen, azoknak is a nagy része csupán néhány a városi legendák közül. Arra viszont előbb-utóbb rá fognak jönni, hogy azok, akik őrültek módjára irtják a békés polgárokat, hozzátok hasonlóak. Nem érdekli őket, hogy ti nem tesztek ilyet, vagy, hogy nem is olyan régen még autogramokért, és közös fotókért tülekedtek, valahányszor felbukkantattok a közelben. Sajnálatos módon, a hétköznapi emberek többen vannak, mint ti, és higgyétek el, elég, ha a csak egy erős vezető kiáll a különlegesek ellen, az összes többi követni fogja, és… hogy is mondjátok ti fiatalok? Nektek annyi.
- Mondjátok, csak én nem értem, miről beszél? – kérdezte halkan Winter, de nem elég halkan, ugyanis Steely miniszter ismételten csak sóhajtani tudott. Szerintem már azon járt az agya, hogyan tudna minket eltenni láb alól, úgy, hogy esetleges balesetnek tűnjön a dolog.
- Ismeritek az X-men képregényeket, ugye? – mondta vigyorogva egy katona, mire bólintottunk. Bár igaz, én személy szerint a történetből készült filmekkel sem lennék olyan nagy barátságban, de a régi szép időkben, folyton azt nyomatták a srácok a Kollégium dühöngőjében, plusz mikor Camdennel leülünk filmezni, akkor is rendszeresen azt nézzük, a régi szép idők kedvéért. Az emberek nem csípik a mutánsokat. Ciki, de előfordul az ilyesmi. Mi normálisabbak vagyunk, és ostoba egyenruhánk sincs. Csak szeretni lehet minket. Kivéve az olyan flúgosokat, mint Gabriel és társai.
- Azt hiszem, új taktikát kell bevezetnünk, hiszen úgy tűnik, az, hogy a CIA eltűnteti a világ szeme elől védenceinket, semmit nem használ – a miniszter végignézett rajtunk, majd fel-alá kezdett járkálni. Remélem, az igazán fontos döntéseket nem ilyen spontán módon szokta meghozni.
- Védelem… igen, védelem, de… - gyorsan végignéztem a katonák, meg a többi ember arcán, és az alapján azt szűrtem le, hogy bizony ez a kedves ember máskor is szokott csevegni önmagával, fontos megbeszélések közben.
- Hát persze. Prudent főhadnagy, Pedant ezredes, kérem, tájékoztassák a csapatok vezetőit, hogy átállunk a Támadó Szöcske hadműveletre.
Támadó Szöcske? Mi a szentséges szarról hadovál ez a pasi?
- Meglesz, uram – bólintott a főhadnagy. Á, ő értette. Ezek szerint Steely miniszter nem bolondult meg teljesen, csak katonai kifejezéseket használ. Igencsak fura katonai kifejezéseket.
A miniszter bólintott, majd kíséretével együtt, egy hátsó ajtón át távozott. Igen, önnek is boldog karácsonyt, bár, ha engem kérdez, a felesége nem fog örülni a talpmasszírozó készletnek. És kérem, ne lőjön le, véletlenül néztem bele a fejébe. Camden gondolatait akartam megkukkolni, de néha az ember eltéveszti a házszámot.
- Indulunk, srácok – mondta az ezredes, Prudent pedig bólintott. Nyilván gondolatait lefoglalta a Támadó Menyét. Vagy Szöcske, vagy mi.
- Mondjátok csak, nektek nem tűnt fel valami? – kérdezte tőlünk Camden, mikor a folyósón sétálva, vezetőink kissé előre haladtak, hogy nyugodtan beszélhessenek, gyanítom arról a bizonyos haditervről.
- Nem szeretem a szöcskéket – csóválta meg a fejét Winter, és kicsit még meg is borzongott hozzá, mire Quentin elnevette magát, és átkarolta kedves barátnője vállát. Na jó, engem viszont azért még érdekel Camden észrevétele.
- Minek kellett volna feltűnnie? – léptem ezért mellé, miközben Quentin és Winter már réges-rég elmerült… egymásban.
- Hogy a miniszter folyton a szélsőségeket emlegette. Meg azokat az embereket, akik az emberek élére állnak, hogy kicsináljanak minket.
- Ő is mondta, hogy csak példákat hozott fel – mosolyodtam el halványan.
- Igen, tudom, de akkor, miért nem mondott mondjuk karatés nyugdíjasokat, vagy akármi olyasmi bandát, ami sosem létezett, és nem is fog.
- Mert tudná, hogy akkor csak röhögtünk volna rajta. Azt akarja, hogy vegyük komolyan a melót, és kétlem, hogy te összepisilted volna magad, ha különféle kommandós néniket emleget. Viszont… nem tudom, te hogy vagy vele, rád talán nincs akkora hatással, mert nem érint közvetlenül a dolog, de én igenis félek attól, hogy esetlegesen jön valaki, aki csak annyit mond, a mutánsok gonoszak, és aztán… tényleg elég hozzá egyetlen ember, ha az elég erős.
- Igen, persze. De szerintem itt akkor is készül valami, Brigitte – Camden nagyon mélyen a szemembe nézett, amiből arra következtettem, hogy tényleg komolyan gondolt mindent, amit mondott. – Úgy értem, Gabrielék mellett. Nem tudnál esetleg belenézni egy ici-picit valakinek a fejébe, hogy megtudd, mi a helyzet?
Vállat vontam. Bár abban a pillanatban sokkal jobban izgatott a különféle Támadó Állatok helyzete, de sajnálatos módon, valahogy én is kezdtem már elgondolkodni azon, amin Camden. Talán még nagyobb pácban vagyunk, mint elsőre hittük?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
