|
20.
2009.03.11. 17:29
20.
Feladó: brigittenocturne@cia.gov
Címzett: johnnocturne@adamsandadams.com
Tárgy: Válasz: Boldog karácsonyt!
Papa!
Olyan elcseszett ez az egész. Úgy értem, minden. Hogy még csak haza sem engedtek minket a fokozott vészhelyzetre hivatkozva, de a CIA-ügynökök háromnegyede simán a családjával töltötte az ünnepeket, még Prudent főhadnagy is, akinek pedig igen fontos szerepe lenne valami kis hirtelen jött összecsapás esetén, hiszen mégiscsak csapatvezető, meg minden.
És erre még te is ráteszel egy lapáttal, mikor azt írod, milyen jól sikerült Janine-nek elkészíteni a nagyi narancsos pulykáját a kis krumpligombócokkal, meg, hogy szinte minden szomszéd vitt nektek valamiféle süteményt, ajándékként, amiért a kisebb lányod hamarosan hősi halált hal, ha mást nem, az unalomban. Nem gondolod, hogy azokból a süteményekből kellett volna küldened néhány szemet? Csak mert tudod, ha most én nem lennék a képességemmel, bizony ti sem tömhetnétek degeszre magatokat, miközben a karácsonyi filmeket nézitek a tévében.
Vagy, ha rám nem is gondolsz, de Camden… akit szinte saját fiadként szeretsz, nem örült volna szerinted egy kis potyafinomságnak?
Jó, nem próbálkozok, hiába teszel úgy mintha nem úgy lenne, igenis ismersz, és nagyon jól tudod, hogy úgyis az éjszaka közepén falnék fel minden finomságot, nehogy bárkinek is adnom kelljen belőle.
Az ajándékot köszönöm. Tényleg. Mindig is vágytam egy pszichológiai könyvre arról, hogy kell rendesen viselkedni embertársainkkal. Hidd el, papa, ha te találkoznál ezekkel az emberekkel, neked sem járna más a fejedben, mint az, hogyan fogod szétloccsantani a fejüket, mikor végre a kezedbe nyomnak annyi év után egy shotgunt, amivel azt teszel, amit csak óhajtasz. Teljesen törvényesen.
Nem mintha nekem ilyesmi gondolatok járnának a fejemben, csak tudod… az ember kicsit kezd bekattanni, itt bezárva.
Ja, igen, mert a bevásárlóközpontos balhé óta nem igazán szabad elmennünk egyedül akárhová is. Mer a végén még ne adj isten, újabb különleges képességűek után kéne nézni, akit ismét be kell tanítani, meg miegymás. Ami pénzt és fáradtságot igényel, miközben jönnek a gonoszok.
Hihetetlen, mennyi elborult elméjű ember él ezen a világon. És, ha hihetek a CIA-sok, meg a hadsereg egyes emberek gondolatainak, a legtöbbjük szerető családban nőtt fel, sőt, sokan egykék voltak, olyan igazi elkényeztettek, tehát tényleg nem értem, mit ártunk nekik.
Igazából nem is tudom, nem árultam-e már így is túl sok mindent neked. Az előbb említettem ugyanis, tudod, az erők pótlását. Lehet, tényleg létező probléma ez, hiszen néhány társunkat már így is elvittek innen a szülők. A megnézett e-mailjeikből kiderül, hogy minden valószínűség szerint azért, úgy írták le az itteni életet az ősöknek, mintha börtönben lennénk, vagy hasonlók. Ami nem igaz. Mert egy börtönben például nem lehet átmászkálni éjszakánként a barátodhoz, ha félsz, vagy csak simán szükséged van valakire, aki jól megölelget. Nem mintha én olyan sokszor keresném fel Camdent ilyen célból, de nagyon sokan teszik ezt, úgy hallottam.
(Kedves CIA levélellenőrző-bizottság. Én tényleg szeretek itt lenni, és különben sem engedném az apámnak, hogy hazacipeljen, még akkor sem, ha megkötözne, mivel elintézetlen ügyeim vannak még errefelé. Ó, és természetesen a maguk fejébe egyszer sem olvastam bele. Illetve… nem tudom, maguknál tartózkodik-e valamiféle Pure ügynök, de ha igen, neki azt üzenem, inkább mondja meg a feleségének, ha baja van a szájszagával, mert az őszinteség a kapcsolatok alapja.)
Hát papa, zárom soraim. Hamarosan indulunk, találkozunk Steely miniszterrel. Nem kaptunk tőle semmit karácsonyra, de mivel mi, különlegesek, nem akadunk fel ilyen apróságokon, utókarácsonyi ajándékként megjutalmazzuk néhány infóval a gonoszok helyét illetően. (Remélem nem írtam túl sokat a küldetésről, kedves ügynökök.)
Vigyázz magadra és Janice-re! Nyugodj meg, minden nap eszek rendesen, tényleg, és a napi zuhanyzást akkor sem tudnám elfelejteni, ha akarnám, annyira leizzasztanak minket a különféle edzések, meg apróbb összezördülések a gonosz különlegesekkel. Plusz, néha szobatársnőinkkel is, mikor nem akarnak leakadni a nyakunkról, mondván ők is puszilják az ember lányának az apját, és szeretnék megköszönni ők is a karácsonyi ajándékot.
Tényleg, hogy lehet az, hogy Winternek egy tök édes póló küldtetek nekem meg egy könyvet? Én a rokonotok vagyok!
Mindegy. Majd húsvétra, hiszen a jelek szerint még akkor is itt fogunk dekkolni.
Csókol, szerető lányod
Brigitte
Ui.: Tudom, hogy még csak most múlt el karácsony, de tudod… hiányzik valami az életemből. Kicsi, zöld, és jól meg lehet vele tömni a pénztárcám.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
