|
21.
2009.03.19. 17:17
A védelmi miniszter velem szemben ült, olyan rezzenéstelen arccal, hogy lassan már kezdtem azt hinni, tulajdonképpen nem is él. Úgy értem, elég öreg már, simán meghalhatott volna, miközben ott ücsörögök a székében. Gyanítom, tényleg nem tűnt volna fel senkinek, mivel egyébként sem szokott sokat beszélni, csak, ha nagyon muszáj. Gondolom, ez valami nemzetvédelmi dolog lehet. Ha belegondolunk egy egész ország sorsa múlhat azon, mennyire tudsz titkot tartani. Elég egy kis jelszót elkotyogni, amivel a legtitkosabb fájlokat lehet megnyitni a Pentagon számítógépein, és paff, máris a nyakadon az ellenség.
Steely miniszter mellett Prudent főhadnagy foglalt helyet. Hasonló kifejezéstelen arccal, bár rajta azért legalább annyi látszódott, hogy lélegzik.
És a két morcos katonával szemben ott voltunk mi. Winter, Quentin, Camden valamint én. Túltéve magunkat a karácsonyi semmittevésen, és az elfogyasztott karácsonyi sütemények hatására érzett boldogságon. Volt, aki néhány ujjával türelmetlenül dobolt a csillogó fából készült asztalon (én), valakit sokkal inkább lekötött a haja, és az, milyen remek bajszot tud belőle formálni magának (Winter), míg egy másik valaki, szó szerint remegett a székében, de a gondolataiból ki tudtam olvasni, hogy legszívesebben körberohanná az épületet, aztán még az óceán átúszásához is kedvet érezne, miközben Hannah Montana dalokat énekel (Camden).
Hallottam, hogy a beszélgetést felügyelő ifjonc katonák maguk között sugdolóznak, hogy szegény srácnak mi baja lehet, és mivel a gondolataikban szereplő elméleteken, miszerint biztos hamarosan felrobbantja magát, jókat kuncogtam, eszem ágában sem volt megosztani velük, hogy mivel elkéstem a reggeliről, senki nem figyelmeztette Camdent, hogy az ötödik cukros kávé megárt neki, főleg ha epres fánkkal kombinálja.
- Nézzétek… - Prudent főhadnagy végre megszólalt. Aztán újabb sokperces csend következett.
Alig húsz perccel azelőtt osztottuk meg velük, amit Gabrieltől megtudtunk az AM-ről meg a SZAR-ról, és hihetetlenül gyors kiakadásunknak köszönhetően a kissé hiperaktív Camdent is megmentettük a leszidástól, amiért nem szólt arról, hogy kis híján elcsábították magukhoz a GOD-osok.
Sajnos előadásunk legjobb részét, amikor ugyanis lerántottam volna magamról a felsőm, hogy megmutassam, micsoda sérüléseket szereztem a Gabriel kis bandájával való csata után, végül mégsem valósíthattam meg, mivel Quentin volt olyan kedves figyelmeztetni, hogy húzogathatom én a pólóm, biztos sokan örülnének neki, de nem lenne mit megmutatni, már ami a sérüléseket illeti, mert azokat már régen meggyógyította. Amivel persze én is tökéletesen tisztában voltam, de na.
Annyira hatásos lett volna.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy Gabriel Vast eltúlozta a kis meséjét – Hulla Steely végre szólásra nyitotta száját. – Igen, elismerem, tényleg kaptunk információkat az AM és a SZAR tevékenykedéseiről, mint nagyon jól tudjátok, foglalkoztunk is velük, igyekeztünk többet kideríteni, megállítani szervezkedéseiket, de egy jó ideje már semmit nem hallottunk felőlük. Elismerem, talán hiba volt részemről, hogy erről nem tájékoztattam a csapatok vezetőit.
Mivel Camden továbbra is csak a különféle energialevezető gyakorlatokra tudott koncentrálni, Winter meg… Winter, Quentinnel váltottunk egy gyors pillantást. A CIA egyik legokosabb döntésének tartom, hogy csatlakoztatták a csapatunkhoz. Nem tudom, mihez kezdenék egy hozzá hasonló, józan gondolkodású ember segítsége nélkül.
- Nézzék, uraim – szólaltam meg, megköszörülve torkom, hogy kicsit mélyebbnek hasson a hangom, és megijeszthessem őket. A védelmi minisztert és egy főhadnagyot. Tudom, tudom. De álmodozni azért szabad, nem? – Tudják, nem mintha bíznék Gabrielben, azok után, hogy kis híján megöltek, kétszer is, de az ember a gondolataiban nem igazán szokott hazudni, főleg, ha nem is sejti, hogy valaki éppen a fejében matat, és tudják… úgy tűnt, őt is aggasztja az ügy. Persze, azt mondták, mi vagyunk az egyesült izé… gonoszok fő célpontja, de nekik is különleges képességeik vannak, ugyanúgy közénk tartoznak. Nincsenek nagyobb biztonságban, mint mi.
- Igen – tette hozzá Quentin nagy bölcsen.
- Tudom, fontos az, hogy megvédjük az embereket Gabrielék esetleges tréfáitól, de uram… uraim. Nem akarok különféle képregényekből idézni, de… ki véd meg minket? Mit fogunk tenni, ha az AM és a SZAR fogják az egyesített lábaikat, és szétrúgják a seggünket?
Sajnos nagyon tisztán élt még emlékeimben az idegenek elleni harc New York City-ben. És nem tudom megmagyarázni miért, de az, hogy olyanok ellen kell harcolnunk, akiknek nincs egyéb gondolatuk, mint halottan látni minket valamiféle csatorna alján, ahol patkányok mászkálnak, hát sokkal jobban megijesztett.
Talán azért, mert tudtam, hogy én ugyan szívfájdalom nélkül odapörkölnék nekik, a többiek, akiknek nem ölték meg az anyját a munkája miatt, talán akadnak kis fenntartásaik az emberöléssel szemben. Hiszen se nem katonának, se nem igazi CIA ügynöknek jelentkeztünk. Csak néhány szerencsétlen tinédzser vagyunk, akik történetesen még mutálódtak is. Juhú.
- És mit szándékozik tenni a hármas számú csapat? – a mögöttünk álló ifjú katonák kuncogni kezdtek, és elég volt csak egy pillanatra is Steely miniszter önelégült arcára néznem, hogy tudjam, a CIA és a kormány, na meg a hadsereg az égvilágon semmit nem tesz a mi biztonságunkért. Talán valamilyen szinten igaza van Gabrielnek és tényleg csak csicskáknak használnak minket.
Igazából ebben a pillanatban vettem csak észre, hogy valamikor felugrottam a székemből, és kezeimmel dühösen markolászva az asztallapot, nézem a velem szemben ülő férfiakat. Ám hirtelen, a dühöm is elszállt, amit már nem is tudom, mi miatt éreztem tulajdonképpen.
Inkább csalódottságot.
- De… mi lesz azzal a Támadó Szöcske izével? – kérdeztem, és oké, szégyen, de ziháltam is hozzá, meg minden. Erre már Camden is felkapta a fejét, de lehet csak egy hirtelen jött energialöket miatt történt a dolog.
- Természetesen a kiképzéseket folytatjuk – bólintott a miniszter. Fenébe. – De mint mondtam, több katonai vezető is egyetért velünk abban, hogy a veszély elmúlt, már ami az egyesült szervezeteket illeti. Koncentrálhattok Gabrielre, a bandájára, és arra, hogy senki ne csábítsanak át magukhoz a mieink közül – vetett egy sokat mondó pillantást Camdenre, aki abban a pillanatban fedezte fel az asztal közepén kacsintgató gumicukros tálat, és még az addiginál is hevesebb remegésbe kezdett.
Hirtelen egy egészen érdekes gondolatot hallottam, szinte kitűnt a többi közül, mintha csak nekem ordítozott volna.
Nyugi, Bernie, mi is el tudjuk intézni az ügyet, amolyan különleges módra.
Szinte észrevétlenül körbejárattam tekintetem a jelenlévőkön. És legnagyobb meglepetésemre Quentin halványan mosolygott magában. Majd, mikor meglátta, hogy figyelem, egy nagyon aprót, szinte pislogásnak tűnőt, kacsintott. Igyekeztem nem annyira mosolyogni, de elég nehéz volt megállni.
Ezt nektek CIA. Tőlünk nem fogtok olyan könnyen megszabadulni, mert akármi is történjék, mi nem fogunk felkészületlenül…
- Ettől függetlenül, remélem, mindannyian tudjátok, hogy a Central Intelligence Agency és az Egyesült Államok kormánya kidolgozott számotokra egy tervet, arra az esetre, ha nagyon eldurvulnának a dolgok – drága jó Prudent próbálta menteni a menthetőt.
Remélem nem baj, főhadnagy, ha mi inkább nem várjuk meg azt a bizonyos vésztervet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
