|
Csapó Egy
2009.04.14. 19:55
Tíz perc. Tíz nyavalyás perc. Pontosan ennyi maradt az életemből. Esetleg tizenöt, ha kivégzőim előtt térdre borulok, bocsánatért esedezem, ők meghallgatnak, és csak utána nyírnak ki.
Mély levegőt vettem, így próbálva nyugtatni magam, majd ismét bekopogtattam a szoba ajtaján. Az elmúlt fél órához hasonlóan semmi reakció nem érkezett azzal kapcsolatban, hogy a szoba lakója él-e, esetleg elrabolták, vagy csupán merev részegre itta magát este a bárban, ezért még mindig ki van ütve. Engem nem zavar, ha valaki egy jót bulizik. Igazán. Én is buliztam fiatalabb koromban, és buliznék most is, ha nem kéne állandó készültségben lennem, de ha az embernek teendői vannak, akkor teendői vannak, nincs mese.
Nyolc és fél perc maradt az életemből.
Ezúttal öklömmel csaptam a tömör fából készült ajtóra, sőt, rácsaptam a kezemben lévő papírmappával, és belerúgtam magassarkú topánkámmal is, bár utóbbi cselekedetem igencsak megbántam. Ennyit nem ér azért ez a balhé.
Fülemet szorosan az ajtóra tapasztottam, és a remény egy kis lángocskája gyújt lelkemben, mikor hallottam valamiféle mozgolódást odabentről. De az akár lehetett volna hallucináció is.
Újabb támadásra készültem volna a szerencsétlen nyílászáró ellen, amikor az hirtelen kinyílt. Ám egy kócos, tizenhét esztendős tinédzser popsztár álmos feje helyett egy hosszú szőke hajú bombázó cseppet sem álmos fejével találtam szemben magam.
Gyorsan ellenőriztem a szobaszámot. Stimmelt.
- Ó, jó reggelt! – köszönt rám a szőkeség.
- Magának is – feleltem, közel sem annyi lelkesedéssel, mint ő, hiszen közben azt próbáltam megfejteni, mégis ki a fene lehet. Aztán, hamarosan rájöttem, mikor megjelent az a bizonyos tinédzser-szenzáció is, karjait a lány válla köré fonta, álmos szemekkel rá pislogott, majd gyorsan megcsókolta. Annyira talán nem is gyorsan, hiszen ezzel újabb két percet vett el drágalátos életemből.
- Majd kereslek, édes! – mondta a búcsúzóul a lánynak, és egy játékos legyintéssel a fenekére, útnak is engedte. És szerintem, akkor vett észre engem.
- Basszus! – csapott homlokára. – Bailee! Mondd csak, mióta álldogálsz az ajtóban? És mondd, ugye nem hallottál semmit? És ha hallottál, ugye akkor sem mondod el anyuéknak?
- Pontosan negyven perce, és harminchat másodperce állok itt, mégpedig azért, mert neked, Dominic, meghallgatásod lenne. Öt percen belül, a város másik végén. Három héten belül a harmadik, amit le fogunk késni. Tudod, mi a szerencsénk? Hogy a Disney csakis téged akar a film főszerepére, és csak akkor kezdenek valaki más után keresni, ha meghallgattak, és borzalmasan rossznak találnak.
- Hát akkor? Hol itt a probléma? A sztárok mindig késnek. Gyere be, amíg összekapom magam – intett öcsém, majd komótos léptekkel elindult körbe-körbe a szobában, hogy összeszedje különféle ruhadarabjait. Én nyeltem egy hatalmasat, és leültem egy fotelbe, abban reménykedve, hogy ott nem érhet semmiféle meglepetés. Talán.
- A kis huncut – kuncogott fel Dominic, kezében meglóbálva egy csinos kis vörös csipketangát. – Tudtommal nem hozott magával váltócuccot, ami azt jelenti, bugyi nélkül mászkál a nyílt utcán a szentem. Talán tényleg fel kéne még hívnom.
- Csipkednéd egy kicsit magad? – kérdeztem tőle mérgesen.
- Tudod, mi a te bajod, Bailee? – fordult hozzám Dominic, miközben magára kapott egy kissé gyűrött pólót.
- Lássuk csak, az, hogy napi huszonnégy órában kell a bébiszittert játszanom, különféle megható sztorikat kitalálnom a sajtónak ahelyett, hogy az igazat mondanám, miszerint egy részeges Don Juan vagy? Esetleg az, hogy igyekszek távol tartani tőled az őrült rajongóidat, miközben én is lassan kezdek bedilizni?
- Távol tartani? Miért kéne őket távol tartani? Jöhetnek hozzám bármikor! Ők is megtudnák milyen egy igazi Queen-féle kezelés, ha érted, mire gondolok, és én is elszórakoznék egy kicsit – vont vállat vigyorogva, gyorsan felkócolta haját, majd jelzett, hogy készen van. – Igazából nem ezekre gondoltam. Hanem arra, hogy egy pasi hiányzik neked. Egész egyszerűen irigy vagy, amiért nekem folyton akad valami, te pedig egyedül vagy már mióta is? Ó, egy éve, ha jól tudom. Ráadásul még sosem…
- Fogd be! – ütöttem hátba a már jól ismert mappámmal. – Nem én tehetek róla, hogy még sosem jött össze a dolog. A srácok voltak a hibásak, akiket kifogtam. Az egyik túlbuzgó hívő volt, a másikról kiderült, hogy a meleg, a harmadik a második randi után dobott, miután megtudta, hogy döngettél a húgával. A negyediknek az ágyába sajnos előbb jutott el egy vörös kis viháncolós tyúk, mint én. Ráadásul melletted időm sem lenne találkozgatni senkivel.
- Tudok én vigyázni magamra, nem kéne ilyen szigorúan venned a feladataid.
- Következő interjú időpontja? – sandítottam öcsémre, mire csak egy pislogást kaptam válaszul. – Erről beszélek. Egyszerűen nem hagyhatlak egyedül.
Addigra már a hotel recepciójához értünk, a mogorva, öreg, cseppet sem haverom pasi intett, hogy a kocsim már a bejárat előtt vár, és tiszta a levegő, egy-két fotós lézeng csak odakint. Az nem gond, azt még lehet kezelni. Csak vigyorogni, vigyorogni, mert anyu szerint a kutyának sem fogok kelleni, ha minden képen úgy nézek ki, mint egy támadni készülő mókus. Talán mondanom sem kell, élete nagy tragédiája, hogy huszonhét évesen még mindig saját kis családom. De még egy macskám se.
A recepciósnak igaza volt. Tényleg csak két csapat fotós ácsorgott odakint, gyorsan csináltak néhány képet, ahogy kilépünk a hotel ajtaján, majd Dominickel beszállunk a Cadillac Escalade-be, ami az első dolog volt, amit az összespórolt pénzemből vettem magamnak. A második meg egy Prada cipő, de az már nem olyan érdekes.
- Nem tudnánk megállni útközben valahol, és inni egy kávét? – nyöszörgött mellettem Dominic.
- Hogyisne, hogy aztán végén a két órás késésből három órás legyen! – morogtam, és idegesen rádudáltam az előttem haladó autó sofőrjére, aki elkövette azt a bűnt, hogy öt másodpercig még szöszmötölt, miután zöldre váltott a közlekedési lámpa. Hasonló hangulatban tettük meg az utat a stúdióig, gyorsan odadobtam egy egyenruhás embernek a kocsi kulcsot (bár előtte még végigsimítottam egyetlen drágaságom motorháztetején, és arra gondoltam, mennyire el kéne süllyednem a szégyentől, amiért az egyetlen, akivel megosztom szeretetem a kocsim) karon ragadtam Dominicet, és besprinteltünk a hatalmas üvegajtókon.
- Második emelet! – morogta a portás.
Szinte még ki sem léptünk a liftből odafent, már szembe is találtam magam egy vigyorgó ürgével, aki gyanítom, csakis a castingos lehetett. Vagy ilyesmi. Valami T betűs neve van, ha jól emlékszem.
- Á, Dominic! – kiáltott fel boldogan, mikor meglátta öcsém, és jó erősen megrázta a kezét.
Ideje akcióba lendülni, mert végén még elszúr valamit, ha ő beszél ezzel a fazonnal.
- Jó napot, kedves Mr… uram! – nyújtottam neki én is a kezem. – A nevem Bailee Queen, és Dominic menedzsere, csicskája, és mindenese vagyok.
- Miss Queen, örvendek. Az én nevem Taylor Grace, és már beszéltünk telefonon néhányszor – villantott rám egy ezer wattos mosolyt, ami meg is hatott volna, ha nem alacsonyabb nálam egy fejjel, és dudorodó hasán nem készülne szétszakadni a feszülő zakó. – Egy kávét, vagy ilyesmit?
- Nem, köszönjük, szerintem így is épp eleget várakoztattuk magukat – mosolyodtam el, Dominic pedig kis híján szívrohamot kapott mellettem. Nesze neked, kishaver, ezt kapod, amiért folyton szívatsz!
- Hát persze, az első a munka! Esetleg szeretné meghallgatni az öccsét, vagy idekint marad?
- Tökéletes lesz nekem idekint, köszönöm. Majd elfoglalom magam valamivel – intettem Dominicnek, őszintén remélve, hogy megtanulta azt a nyúlfarknyi szöveget, amit a Disney küldött neki tanulás céljából. Nem voltam benne biztos, hogy ő tudja szóról szóra, de annyi biztos, én még álmomból felkeltve is el tudnám hadarni, visszafelé is, noha nekem nem lesz rá semmi szükségem. De ki tudja, talán egyszer én is kellek majd egy olyan fiú szerepére, akit szülei rossz magaviselete miatt nyáron egy luxushajóra küldtek dolgozni, ahol megismerkedik egy édes kicsi lánykával, akiről kiderül, hogy valamiféle sztár, és együtt készülnek a mit tudom én, akármilyen showra. Bugyuta sztori, tudom én, de hatalmas bevételt várnak tőle, és abból a hatalmas bevételből fogok én elutazni egy hétre valami nyugis kis szigetre, ahol kikapcsolom a telefonom, és csak én leszek egymagamban, egy hatalmas pohár Margaritát kortyolgatok, és izmos testű masszőrök lazítják el fáradt izmaimat. Már csak a kis vakációm gondolatára is kellemes bizsergés járja át testem, és nem véletlenül cipelek magammal mindig egy képet egy egzotikus tengerpartról.
Elkezdtem fel-alá járkálni a folyósón, pedig akár le is ugorhattam volna a büfébe, hogy bekapjak valamit, vagy esetlegesen vegyek egy kávét Dominicnek, arra az esetre, ha sikerül a meghallgatása, és én el akarom játszani a kedves, drága testvért, aki örül öccse sikerének. Mert mégis mit vehetnék valakinek, aki bármit meg tud venni magának, mikor kedveskedni akarok neki?
Körülbelül negyven perc múlva kicsapódott a szobácska ajtaja, és Dominic lépett ki rajta, azzal a magabiztos mosollyal az arcán, amibe minden második tinilány bele van zúgva a világon.
- Na, hogy sikerült? – ugrottam elé, és megszorítottam karjait. Bármennyire is szeretném utálni, amiért legtöbbször kiakaszt, és több pszichológust fogyasztottam már el életemben, mint ahány éves vagyok, mégiscsak az öcsém, és igenis izgulok miatta.
- Szerinted? – vigyorgott rám Dominic, majd amikor vállat vontam, elnevette magát, és szorosan megölelt. – Megkaptam! Megkaptam, Bailee! Irány Marco Island, tesó!
- Marco Island? – vontam fel kérdőn egyik szemöldököm. Illetve, az egyiket teljesen, a másikat meg félig, mert egész egyszerűen nem tudom csak úgy emelgetni az egyiket úgy, hogy a másik mozdulatlan maradjon.
- Igen, mert a történetnek sok része a szárazföldön is játszódik, de képzeld, ami a legjobb, a forgatás idején épp egy hatalmas óceánjáró hajó fog az öbölben horgonyozni, és így a hajós részeket nem kell a stúdióban felvenni! Plusz egy csomó statisztára is szükség lesz, gondolom, ami tudod, mit jelent? – megráztam a fejem. – Csajokat! Juhú! – Dominic diadalmasan a levegőbe bokszolt, majd finoman eltolt magától. – Bocs, tesó, felhívom anyut, hogy elújságoljam neki a jó hírt. Ugye mondhatom neki, hogy jól vagy?
- Persze – bólintottam, majd egy kissé szigorú arcú nőhöz fordultam, akiről mint később kiderült, maga A Szereplőválogatás Atyaúristene.
- Bailee Queen – nyújtottam neki a kezem. – Én vagyok Dominic menedzsere.
Valami azt súgta, nála már nem érdemes elsütnöm a csicskaságomra vonatkozó poént, mert amúgy sem értené meg.
- Örvendek – bólintott. – Be kell valljam, nem vártam túl sokat az öccsétől, de kellemesen csalódtam benne. Kicsit még persze van mit csiszolni rajta, először is hadar, így néhány szót nem lehet érteni abból, amit mond. Valamint hajlamos az elkalandozásra, ami nem megengedhető egy színésznél. Illetőleg én magam tartok tőle, hogy nem veszi elég komolyan a munkáját, de őszintén remélem, hogy mire kezdődnek a forgatások, ezt is kinevelik belőle.
- Higgye el, mindent meg fogok tenni az ügy érdekében, hogy tökéletes kisangyal legyen, mire elérkezik az idő – mosolyodtam el, a hátam mögött már szorgalmasan pötyögve a telefonomba segélykérő üzenetet azoknak, akik viszont az én irányításom alatt állnak, öcsém karrierjének rendezése szempontjából. Hála az efféle helyzeteknek profin tudok már vaküzeneteket küldeni a telefonon.
- Nos, Miss Queen, ha előbb nem is, Marco Islanden találkozunk – biccentett a nő, majd intett egy kisebb csapatnak, és látszólag nagyon komoly dolgokról beszélgetve eltűntek a liftben.
Hogy velem? Mégis mi a jó büdös francnak kellek én oda?
- Ó, ha nem haragszol, beszerveztelek, mint kísérőt mellém a forgatások idejére – Dominic még mindig telefonnal a fülén kiáltott oda hozzám. – Nem, anya nem egy barátnőmhöz, Bailee-hez beszélek.
- Hogy engem? – tátogtam. Ne, ne, könyörgöm ne, én pihenni akarok. Csak én, a kocsim, a családi nyaralónk Carmelben, és minden este egy pohár borocska. Ezt terveztem arra az időre, amíg az öcsém a Tengernyi Szerelem című filmet forgatja a napsütötte Florida államban.
- Nézd – karolta át a vállam Dominic, miután befejezte a telefonálgatást drága jó szülőanyánkkal. – Azt mondták, valaki kell mellém, aki nagykorú. Anyut nem vihetem el, mert oké, toleráns, de nem hiszem, hogy túlságosan tetszene neki az ottani légkör. Úgy értem, Marco Islandre megyünk, minden éjjel bulizunk ezerrel! Itt jöttél a képbe te, mint nővérem, és persze a menedzserem is, aki kordában tart, és intézi a dolgaimat, amíg ott leszünk. Egészen biztos vagyok benne, hogy ott még neked is akadna valaki, akinek minden vágya becsábítani téged egy fülledt nyári éjszakán egy hotelszobába, hogy…
- Hé! A te álmaid ne keverd össze az enyémekkel, légy oly kedves!
- Oké, és mindezek mellett van egy meglepetésem is a számodra – mosolyodott el sejtelmesen Dominic. – Kérdezősködtem egy kicsit a szerepeket illetően. Alapjában véve rengeteg jó csaj fog körülvenni. De gondolom ez téged nem érdekel – megráztam a fejem. – Ha annyit mondok, egy régi barát?
- Rengeteg régi barátom van. Sőt, ha jobban belegondolok csak olyan barátaim vannak, akiket régieknek lehet nevezni, még pedig azért, mert melletted, barátkozni sincs időm.
- Oké, akkor egy régi barát, akivel körülbelül két hete találkoztunk egy étteremben, és fotósok kész hada örökítette meg az örömteli találkozást, ismét, mint már előtte olyan sok alkalommal.
- Üzenetem jött, elolvasom, aztán folytathatod – ugyan, mégis honnan tudhattam volna, kire gondol. Mármint kíváncsi voltam rá, persze, hiszen hála annak, hogy hotelről hotelre járunk, elég sokszor eszünk étteremben, és olyankor, persze a sztori kedvéért megölelgetek egy-két híres embert, akikkel amúgy két szót sem váltok.
- Sztár hírek, éljen! – suttogtam boldogan. Ciki, nem ciki, de egész egyszerűen muszáj lépést tartanom a sztárok különféle aktuális dolgaival, hogy tudjam, az öcsém kicsapongó életmódja nem különleges eset, nincs miért aggódnom, ettől függetlenül még lehet sikeres.
Mohón az üzenet olvasására kattintottam, aztán akkorát nyeltem, hogy szerintem még a város másik végén is meghallották.
A Jonas testvérek apróbb szerepeket vállaltak egy készülő Disney-filmben. Talán visszatérésre készülnek?
Dominic a vállam fölött belepislogott az üzenetbe, majd mint az elmúlt percekben annyiszor, ismét boldogan elvigyorodott:
- Látod, mondtam én, hogy nagyon jó móka lesz!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
