- Hogy akarod csinálni? – tette fel a teljesen jogos kérdést Joe. A hotel csillogó halljában ültünk egy nagyon kényelmes kanapén, én tenyereimbe temetett állal éppen azon gondolkoztam, vajon mennyibe került a Marriott egy havi légkondi-számlája, amiért olyan jó hűvös van mindenhol, így kissé felkészületlenül ért az érdeklődése.

Ráadásul annak köszönhetően, hogy agyilag teljesen másfelé jártam, először még az sem igazán volt tiszta, hogy mire is gondol pontosan. Szerencsére még idejében észbe kaptam, hogy csakis a takarítóról lehet szó, és nem vágtam rá, hogy nekem mindegy, tökéletesen megfelel egy ágy is. Kicsit kínos lett volna, azt hiszem.

- Egyelőre még lövésem sincs – vontam vállat. Nem sokkal volt értelmesebb válasz, de legalább nem égettem el magam. Teljesen jól jártam.

Igaz, egy ici-picit rossz érzéssel töltött el, hogy Joe ismét bízik csodás nyomozói képességeimben, és én nem igazán erőltetem meg magam azért, hogy kiderítsem, kitől kapta a titokzatos fenyegető levelet. Annyi biztos, hogy az akciót egészen nyilvánvalóan egy takarítónő hajtotta végre, mert ki más tudott volna belopakodni az elnöki lakosztályba, kulcs híján? A kérdés már csak az, kinek a megbízásából? Sajnos, túl sok a tréfás kedvű egyén a világban.

Úgy értem, az után is, hogy ténylegesen veszélyben volt, meg nem tudnám számolni, hány olyan üzenetet mutatott nekem az interneten, vagy éppen levél formájában, amiben egyesek őszinte sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy Joe életben maradt. Ezek közül az emberek közül valaki simán dolgozhat, vagy megszállhat most a Marriottban. És bár halvány lila lövésem sincs, miért találják viccesnek az efféle ijesztgetést, de itt van ez a titokzatos… Manus, és amíg tevékenykedik Joe nem tud koncentrálni semmire. Legfőképp arra a fránya hamis hangra és arra, hogy filmet kéne forgatnia, teljes erőbedobással.

Ha Joe nem tud koncentrálni, a film pocsék lesz. Ha a film pocsék lesz, kevesebb lesz a bevétel. Ha kevesebb lesz a bevétel, Bailee nem mehet nyaralni. Ilyen egyszerű. Segítenem kell Joe-n.

- És most… már van ötleted? – pillantott ismét rám Joe, mire ugyanazt tudtam válaszolni, mint előtte annyiszor. Vállat vontam.

- Sajnos, tapasztalatból tudom, hogy a recepciósok, vagy bébiszitterek, vagy más hotelbeli alkalmazottak, nem igazán segítőkészek, ha a kollégáikról van szó. Hidd el, rengetegszer kerestem már különféle takarítónőket a világ számos pontján, és nagyon kevés alkalommal kaptam róluk információt. Mint egy család, ahol mindenképp meg akarják védeni a másikat a gonosz, gazdag vendégektől. Félelmetes.

- Szerintem már rémeket látnak, és azt hiszik, mindenki be akarja perelni őket valamiért, aki csak hozzájuk szól – villantott rám egy vigyort Joe, amiről rögtön eszembe jutott egy régi emlék. Bár inkább csak villanásszerű képekben. New York, Plaza Hotel, túl sok Red Bull, Bailee és a Jonas tesók őrültek módjára rohangálnak és liftezgetnek a csodás építményben. Majd másnap a rémült takarítónő arca, aki szinte sírva könyörgött, hogy ne pereljük be, ki tudja miért, mikor mi csak bocsánatot szerettünk volna kérni a felfordulás miatt.

- Régi szép idők – sóhajtottam fel nosztalgikusan, és hátradőltem a kanapén. – Nem is kérdeztem még meg, hogy van a család?

- Remekül – bólintott Joe. – A srácokkal úgyis találkozunk hamarosan, de lássuk csak… Kevin élvezi a kisgyerekes apukák nem zökkenőmentes életét. Főleg most, hogy a kicsi Kevin rájött, milyen jó móka a házban fel-alá rohangálni egész nap.

- De fura. Mikor legutóbb voltam náluk az a gyerek csak egy kis gombóc volt, aki csak vigyorgott össze-vissza, és mocorgott ugyan, de még mászni sem nagyon tudott – elszorult a szívem, mint olyan sokszor, mikor aranyos kisbabákra gondolok. De ahhoz, hogy én is kedvemre babázhassak, először egy pasi kéne, ami nincs, és nem is nagyon tűnik úgy, mintha a közeljövőben változna ez a helyzet. Talán, ha beszerzek magamnak egy bolyhos, pici cicát nem fogom olyan rosszul érezni magam amiatt, hogy a középiskolás osztálytalálkozókon nem családi, hanem filmpremiereken készült képeket tudok csak mutogatni.

 - Hát rendben – ugrott fel Joe a kanapéról, nagyjából olyan sebességgel, mintha egy másodpercet sem bírna ki tovább mellettem. – Tudom, én voltam az, aki a segítségedet kértem, most meg csak így itt hagylak, de találkozóm van az énektanárral. A legröhejesebb az egészben, hogy még életemben nem hallottam a nevét sem, mások sem, akikkel beszéltem erről a problémáról, és mégis úgy tesz ez a fazon, mintha olyan nagy hatalma lenne felettem. Erről mindenképp beszélni fogok valami illetékessel, mert…

- Csak menj – mosolyodtam el, és egyik kezemmel löktem rajta egy aprót.

- Te vagy a legjobb – kacsintott rám Joe, majd el is rohant a liftek irányába.

Az. A legjobb. Aki még mindig nem tudja, mihez is kezdjen a rá ruházott feladattal. Akárhogy is egy kis agyserkentő borocska nem árthat…

Már jócskán esteledett, mikor én még mindig a lakosztályomhoz tartozó teraszon ücsörögtem egy kényelmes székben, lábaimat egy másik széken pihentetve, az asztalon egy félig üres üveg bor, és a telefonom, amit kihangosítottam, hogy úgy tudjak beszélni a Dominic sajtós ügyeiért felelős lánnyal, ahogy nekem jól esik. Vagyis egyik kezemben egy pohár innivalóval, másikban pedig egy mini-ventillátorral, társalogtam a csajjal.

- Nézd, Bailee, ezek gyilkosok. Bármit mondok, akármilyen árnyaltan fogalmazok, egész egyszerűen rájönnek, hogy kamuzunk. Szerintem, ha azt mondanám, Dominic otthon töltötte az estéjét, abból is azt hoznák ki, hogy oké, lehet nem ment el sehová bulizni, de ettől függetlenül a szobája magányában mocskos részegre itta magát. Ne haragudj, amiért kiabálok veled – megráztam a fejem, bár a vonal másik végén ezt nem igazán láthatta. Mindegy. A jónéhány pohárnyi borral a gyomromban amúgy sem tudott volna azzal sem felidegesíteni, ha felszólít a saját rokonaimmal való közösülésre.

- Figyu… értem én, hogy nagy a gáz, és Dominic esete kicsit speciális – különösen kellett koncentrálnom az elfogyasztott bor mennyiségét tekintve, hogy ki tudjam ejteni azt a nagyon bonyolult szót, de úgy éreztem sikerült, és nem kevertem össze a betűket. Bepöccent alkalmazottaknál sosem lehet tudni. Elég egy kis elszólás, és arra eszmélek, hogy másnap már a világ minden táján a Queen família alkoholizmusát tárgyalják ki az újságok. Ami nagyon nem lenne vicces. – De… hol is tartottam?

- Az öcsédnél, és annál, mennyire különleges is ő.

- Ja igen, tényleg – csaptam a homlokomra, azzal a kezemmel, amelyikben a ventillátort tartottam. – Szóval… úgy gondolom, lehetne hazudnunk a sajtónak. A saját érdekünkben. Mondjuk, hogy az a lány, akit Dominic ölelgetett a köszöntő-bulin, valami régi ismerős.

- De ez…

- Még nem végeztem – szakértői mozdulattal körberáztam az utolsó korty boromat a pohár alján, majd kevésbé szépen és nőiesen egy hajtásra lehúztam az egészet. Az öcsém kiakaszt, nincs pasim, ráadásul alaptalanul bízik bennem egy régi barátom. Megérdemlem a bort, igazán. – Szóval… távoli rokonok. Na, ez már jobban hangzik, igaz? Ha kell, nyilatkozok én is az ügyben, és szerintem még anyut is rá tudom venni, ha megemlegetek neki különféle botrányokat.

- Az anyátok imádja a botrányokat – sóhajtott idegesen a leányzó a vonal túlsó végén, de a háttérből gyors billentyűkattogás hangját hallottam. Remélem, nem a felmondását gépeli olyan kapkodva.

- Igen, a hasznos botrányokat, de nézd, nekünk lassan már nem lesz olyan, hogy hasznos botrány. Ezért…

- Hazudunk.

- Pontosan. De csakis Dominic érdekében. Az efféle füllentést még Isten is megbocsátja. Tudod, az olyanokat, amik végülis kegyes hazugságok azért, hogy… - hirtelen félrenyeltem a nagy semmit -, hogy a másik jól érezze magát.

Hát persze! Ó, én buta, hogy erre miért nem gondoltam! Nem kell az igazat mondanom Joe-nak! Elég, ha úgy teszek, mintha igazat mondanék, nem igaz? Ő is megnyugszik, azt hiszi, ismét segítettem rajta, tehát közelebb is kerülünk egymáshoz, és én is kezdhetem tervezgetni, melyik egzotikus szigetet veszem célba a kikapcsolódáshoz.

Mielőtt bármit is mondhatott volna a sajtós lányka, én már meg is nyomtam a hívás végét jelző gombot, és miközben még egy kis bort töltöttem a poharamba, gondolkodni kezdtem a zseniális terv egyes részein.

Úgy tűnik Dominicnak, Brunónak, és a hozzájuk hasonló embereknek igaza van abban, hogy az alkohol jótékony hatással van az agy működésére, ugyanis öt perccel azután, hogy nekiálltam kidolgozni a részleteket, meg is született teljes egészében Bailee Queen sokadik számú egetrengetően csodálatos Joe-megnyugtató akciója.

Már épp készültem volna rohanni, hogy megosszam Joe-val, amit „időközben kiderítettem a takarítóktól” de valahol a lakosztályom nappali részében járhattam, amikor hirtelen rettenetesen elálmosodtam.

- Majd holnap – legyintettem csak úgy magamnak két ásítás között, és úgy ahogy voltam, ruhástul bedőltem a hatalmas franciaágyba. Mielőtt azonban végrehajthattam volna szokásos esti rituálém, hogy hálát adok a Sorsnak, amiért ilyen isteni helyre hozott, mint a Marriott lakosztálya, már álomba is merültem.