Egy napra két kínos beszélgetés már az én edzett idegeimnek is sok, azt hiszem. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy mire a másodikra sor került, már jócskán kezdett esteledni, vagyis annak az esélye, hogy a szám háromra nő, igencsak kicsi lett.

Néhány órája Ariel még az utolsók között lett volna, ha valaki arról kérdez, kivel fogok összefutni Marco Islanden, véleményem szerint. És tessék, mégis ott ült Joe-val és velem abban a bizonyos tengerparti kávézóban. Csinált képeket, bár a legtöbbet nem velem, gondolom ebben nincs semmi meglepő, és csak beszélt, és beszélt. És beszélt.

Én meg rettenetesen irigy voltam Joe-ra, mivel az ő napszemüvegének nagyon sötét volt a lencséje, szóval ha lehunyta volna szemeit, és nekiáll szunyókálni egyet, senki nem veszi észre. Az én napszemüvegem meg ugyan csini a rózsaszín lencséivel, de nem igazán alkalmas titkos alvásra. Így be kellett érnem azzal, hogy a pincértől, aki folyamatosan hordta nekünk a jegeskávékat, egy kis extra rumot rendeltem az utolsó három jéghideg italomba.

- És… hogy is kerülsz ide, Ariel? – kérdeztem a lánytól, valahol a harmadik rumos jegeskávé után, és egy kis megerősítésért Joe-ra pillantottam, aki feltűnően mozdulatlanul ült székében, és mellkasa még feltűnőbben, igencsak egyenletesen emelkedett fel és le. A dög. Tényleg elaludt.

- Ó, ez igazán egyszerű – legyintett Ariel, majd neki is látott a magyarázatnak. – Tudod, teljesen véletlenül ismerem a hivatalos Dominic Queen rajongói klub elnökét. Éppen nálunk voltunk, az öcséd számait hallgattuk, és a sokadik rajongói levelet fogalmaztuk meg neki azzal kapcsolatban, hogy mennyire szeretjük, és biztosak vagyunk benne, hogy egy nap mi leszünk a tökéletes feleségjelöltek számára.

Addig a pontig egy sirályt figyeltem kitartóan, de az utolsó szavak hallatára muszáj volt Arielre pillantanom, hogy meggyőződjek róla, viccel-e. Sajnos nem. Nem számítva a kissé dilis mosolyt szája sarkában, teljesen komolyan nézett rám. És én már emeltem is fel a kezem alkohol utánpótlásért.

- Miután megírtuk a levelet, bekapcsoltuk a tévét, hátha mondanak valamit Dominicról, vagy a Tengernyi Szerelem-ről. Csak a szokásost hallottuk, hogy hamarosan megkezdik a forgatásokat Marco Islanden, és hogy lesz egy igazi hajó, plusz volt egy interjú Dominickal is, aki még azt is elmondta, melyik hotelben szállnak meg a nagy sztárok.

Újabb integetés. Dupla rumot kérnék, köszönöm.

- Aztán Katie-nek, ő a rajongói klub elnöke, jutott eszébe az ötlet: mi lenne, ha a legnagyobb rajongók idejönnének kicsit? Persze nem a ti hoteletekbe, azt nagyon sokan nem tudnánk megfizetni, de utánanéztünk a neten, és találtunk a közelben egy kisebb szállodát, ami viszonylag olcsó is. Katie rögtön megírta a honlapján, hogy van ez az akció, és esetleg ki lenne benne. Persze, szülői engedéllyel. Képzeld, már aznap este ötvenen jeleztek vissza, hogy jönnének. Az első csoport, Katie-vel és velem ma reggel érkezett meg, de még a hét folyamán várunk lányokat. És egy fiút.

Féltem megkérdezni, hogy mi is a következő lépés azután, hogy itt vannak Marco Islanden. Igazából abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán tudni akarom, mit is terveznek pontosan. Nem mintha Arielt ez érdekelte volna, már bele is vágott a magyarázatba:

- Azt mondtam a lányoknak, hogy majd én megnézem a Marriottot. Mert, hogy te is ott vagy, téged ismerlek, és engem úgysem fogsz kidobni. És esetleg csinálhatok képet az öcsédről, megengeded, hogy bemutassam neki a lányokat is – kuncogott Ariel. Mintha nem ültem volna vele szemben kifejezéstelen arccal, amiből normális ember arra következtetett volna, hogy egyáltalán nem tetszik a terve. Ez a lány csak magyarázott és magyarázott. – Holnapra azt tervezzük, hogy meglátjuk a hajón a forgatást. Mikor mentek odafelé, vagy végeztek, akkor kérünk autogramot, fényképeket készítünk, ilyenek. Ó, és csináltunk egy csodálatos táblát Dominicnak. Biztos tetszeni fog neki.

- Aha. Tuti – morogtam.

- Egyedül Sadie Champney-vel nem szeretnék találkozni. Az a csaj borzalmas lehet. Olvastam a Cosmo Girlben, hogy saját bevallása szerint óriási rajongója Dominicnak ő maga is. Nem gondoltak bele, milyen hatással van ez a forgatásra? Úgy értem, ha az a csaj ott előadja a hisztérikus rajongót, talán a premier is csúszni fog. És ha miatta esetleg egy héttel később láthatom a filmet, hát nagyon mérges leszek. Nem csípem az efféle tipikus hollywoodi lánykákat – horkantott megvetően Ariel, majd ismét rám pillantott, gondolom valamiféle megerősítést várva arról, Sadie Champney tényleg mekkora egy hisztis kis díva, vagy valami. De mivel nem az, szegény lány kis elképzeléseit meg nem akartam lerombolni, inkább csak vállat vontam.

- Te jó ég, megígértem Katie anyjának, hogy nyolcra visszaérek a szállodába! – Ariel vetett egy pillantást telefonja kijelzőjére, amiről a változatosság kedvéért Dominic vigyorgott a nagyvilágra. – Köszönök szépen mindent! A lányok el sem fogják hinni, hogy Joe Jonasszal és Bailee Queennel kávézgattam! Sziasztok, srácok!

És hopp. Már ott sem volt. Jó, persze, mi hívtuk meg a kávézóba, de szó sem volt róla, hogy mi is fizetünk neki. Maximum legközelebb leverem rajta a két tejszínhabos kakaó árát.

Előbb azonban fel kellett ébresztenem Joe-t. Eleinte arra gondoltam, hogy jól megrázogatom, de aztán sokkal eredetibb ötletem támadt. Közel hajoltam a füléhez, picit elmélyítettem hangom, és odasúgtam neki:

- 146 dollár, 50 lesz.

Joe abban a pillanatban riadtan felkiáltott, majd miután gyorsan körbenézett, és nem talált semmiféle pénzre váró pincért, csak egy nevetéstől fulladozó Bailee-t maga mellett, meglökte a vállam.

- Ez nagyon nem volt jó vicc. Akár szívrohamot is kaphattam volna.

- Ugyan már – legyintettem. – Biztos vagyok benne, hogy ennek az összegnek nagyjából a tízszeresét keresed meg fél nap alatt.

- Talán. De azt nem kávéra szándékozom költeni. Amiről rögtön eszembe is jut? Hová tűnt a kislány?

- Mennie kellett – sóhajtottam, és igyekeztem eltüntetni arcomról a boldog mosolyt, több, kevesebb sikerrel. Aztán előadtam Joe-nak is az egész sztorit rajongói klubtól kezdve, a Dominicnak szánt poszteren át, egészen Ariel Sadie Champney utálatáig.

- Ezek a lányok nem semmik – füttyentett Joe, mintha neki legalábbis nem lett volna része hasonló élményekben.

- Igen, az biztos, hogy a testőröknek és az egyéb biztonsági embereknek rengeteg dolguk lesz az elkövetkezendő időkben. Szegény Bruno – csóváltam meg fejem.

- Bruno?

- Igen. Tudod, az öcsém testőre, akinek nincsenek gyilkos szándékai, viszont meg kéne védenie egy tizenhét éves kamaszt nagyjából száz lány rajongó szeretetétől. Lehet, nem ártana figyelmeztetni.

- Igen, igen. Persze. Figyelmeztetni kell – úgy tűnt, mintha Joe másodpercek alatt elvesztette volna a józan eszét. Szóval ezt akár rögtön számíthatjuk is a napi harmadik furcsa beszélgetésnek.

- Joe, figyu. Esetleg tudsz valamit az öcsém testőréről, amit én nem, és ezért viselkedsz olyan nagyon furán vele kapcsolatban? – kérdeztem nagyon lassan, és kicsit talán halkabban a kelleténél. De nagyon féltem, hogy erre esetleg olyasmi választ kapok, miszerint igen, Bruno évekig ült börtönben gyilkosság vádjával, vagy ilyesmi.

Szerencsére, Joe csak megrázta a fejét.

- Semmi olyasmi, amire most éppen gondolhatsz. Viszont – sóhajtott egy hatalmasat -, azért van valami, amit elég sok mindenki tud. Legalábbis sejt vele kapcsolatban.

- És én miért nem tudom? – kérdeztem vissza hatalmasra nyílt szemekkel. Meglepődtem, plusz hirtelen mérges is lettem. Leginkább Brunóra. Hát nem vagyunk mondhatni haverok? Ezek szerint nem.

- Tényleg szeretnéd tudni? – nézett rám komolyan Joe. És bevallom, azokat a nagyon sötét, és abban a pillanatban kissé vészjósló szemeit nézve, egyáltalán nem voltam benne olyan biztos, hogy akarom tudni, miről van szó. De lehet, hogy a tudás birtokában megmenthetem őt, vagy az autómat a további sérülésektől.

Szóval bólintottam.

- Oké. Akkor mondjuk ömm… mit szólnál egy hét múlva egy vacsihoz?

- Ez valami titkos jelbeszédes dolog? – ráncoltam össze a homlokom. Sosem voltam valami profi kódfejtésben, na.

- Nem. Ez egy kérdés volt.

- De hát… - kezdtem volna bele abba, hogy arról volt szó, mesél nekem Brunóról, nem pedig meghív enni. Ráadásul vacsorázni. Ami a nap legromantikusabb étkezése, véleményem szerint. És ha jól értelmezem ezt a boldogan kíváncsi kifejezést az arcán, akkor kettesben akar vacsorázni.

Szóval hagytam a kérdéseket a fenébe, és boldogan bólintottam. Randim lesz Joe Jonasszal, randim lesz Joe Jonasszal!

És a fenébe. Nincs semmi normális göncöm!