Csapó Huszonhárom

Néhány pillanatra leblokkolt az agyam, és csupán csak álltam ott, kezeimmel Joe dereka körül, és próbáltam bármiféle, épeszű mondatot kicsikarni magamból, válaszképp a csókra. Mert, természetesen, nem rántottam el a fejem, vagy ilyesmi. Ha ez ember olyan hosszú ideje vár egy bizonyos csókra, mint én Joéra, nem tesz efféle baromságokat. Szóval, csak azután kezdtem el a blokkolást, miután elhúzodtunk egymástól. Megkérdezni, hogy egészen pontosan mégis mi a fene volt ez, kicsit bunkóság lett volna, azt hiszem.
Mégis ezt tettem, mégha nem is ilyen hangnemben, mert egész egyszerűen majd beleőrültem a kíváncsiságba. Meg persze valami másba is, amit egyelőre nagyon nem szerettem volna szóba hozni. Így a kiváncsiságomat szerettem volna kielégíteni... mielőtt talán... valami mást elégíthettem volna ki.
- Szerinted mi volt ez? - kérdezett vissza Joe, egy halvány, de ugyanakkor nagyon is boldog mosollyal az arcán. Kicsit ugyan fura mosoly volt, nagyon hasonlított Dominic mosolyaira, mikor túl sok vodkát dönt magába, de ez akkor még nem tűnt fel, olyan nagyon elborította agyam a szerelem. Vagy a másik, egyáltalán nem olyan szép, de hasonlóan erőteljes érzés, hogy legszívesebben abban a pillanatban elrángatnám Joe-t a lakosztályomba. Vagy az övébe, ott sokkal több a kihasználásra váró hely. A biliárdasztal, például... vajon milyen lehet egy biliárdasztalon...
- Talán valami gond van? - Joe nagyon finoman végigsimított az arcomon, és hirtelen már nem is tudtam másra gondolni, csak arra, milyen nagyon szerelmes vagyok belé, már-már halálosan, és lehet, hogy csak a ledöntött pezsgők miatt érzem ezt, de nagyon jó érzés, és ha másnap a szörnyű fejfájás mellett a szörnyű bűntudattal is számolnom kell majd, legalább abban biztos lehetek, hogy az önostorozással töltött napok előtt volt egy remek estém.
- Ugyan, már miért lenne gond? - nevettem fel, és olyan közel bújtam hozzá, amennyire csak lehetséges. Mélyen magamba szívtam illatát, és reméltem, hogy az agyam elraktároz minden egyes vele töltött másodpercet, mert valahogy akkor már éreztem: valószínűleg ezt az egyetlen esélyt kaptam a sorstól, hogy kihasználjam a különféle lehetőségeimet, és jól fog esni, hetvenévesen, mikor egyetlen társamnak, egy macskának felidézhetem, milyen finom illata is volt Joe-nak, azon a bizonyos nyári estén.
- Akkor jó - mosolygott rám Joe, gyorsan rendelt még nekünk egy kis pezsgőt, hátha nem lett volna még elég. Majd újra lehajolt hozzám, hiszen egy picit még úgy is magasabb volt, hogy ő ült, én meg álltam vele szemben, és ismét megcsókolt.

Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el úgy, hogy tökéletesen elszórakoztattuk egymást, némi pezsgő társaságában. Bár halvány képeim vannak arról, hogy az ötödik üveg mellé két pohár tequilát kaptunk a hálás házigazda ajándékaként. Mivel, elmondása szerint annyi fotóst vonzottunk az eseményre, hogy elfogytak a "Sajtó" feliratú nyakba akasztható táblácskák. Amikből nem lehetett kevés, hiszen a divattervező az év médiaeseményének szánta a kis buliját. Mivel addigra már se épeszűen gondolkodni, de még stabilan állni is alig tudtunk Joe-val, harsányan ránevettünk a fazonra, majd megfogtuk a pezsgőnket, és keresni kezdtünk egy nyugisabb helyet. Ami történetesen egy kanapé volt, gyanúsan a tánctér közepe felé, tehát nagyjából annyira lehetett nyugis, mint a Times Square szilveszterkor. Persze, csak ha a szórakozóhely arányait nézzük. De írjuk az alkohol számlájára, amiért ilyen szerencsétlenül választottunk.
Igazából még akkor sem esett le, mennyire nem nyugodt helyen ülünk, mikor nagyjából kétpercenként zavarták meg békés smárolgatásunk. Először Meredith. Mert persze, ő hiányzott a legjobban.
- Fúj, ahogy látom, te is pontosan olyan vagy, mint az öcséd. Nem mintha Joe-t azokhoz a kis... libákhoz szeretném hasonlítani, akikkel Dominic általában összejön, félreértés ne essék - Meredith megpróbálta Joe-ra vetni legelbűvölőbb mosolyát, de őt sajna túlságosan lefoglalta, hogy finoman harapdálja a fülem, miközben én társalgok. Mivel ő nincs hozzászokva az ivászathoz, sokkal inkább megártott neki a soküvegnyi pezsgő, plusz az a két Martini, amit elmondása szerint a kocsiban idefelé húzott le. Elfelejtettem megkérdezni, hogy pohárra, vagy üvegre gondolt-e.
- Nem igazán értem, miért kéne arra figyelnem, amit mondasz nekem - mondtam Meredithnek mosolyogva. Bár kicsit összefolytak a szavaim, tehát nem vagyok egészen biztos benne, hogy értette, mikor elküldtem melegebb éghajlatra. Sőt, biztos nem értette, mivel tovább magyarázott nekem arról, mennyire megvet engem, meg az öcsém is, aki, ha tudni akarom, felszívódott, ráadásul Sadie-vel együtt. És ha ő megtudja, hogy Dominic vette el a csaj szüzességét, világméretű botrányt csap a dologból.
Mire én meg megmondtam neki, hogy nem, nem akarom tudni, és viszlát. Ezekkel a szavakkal, hogy még az átmeneti beszédhíbáim ellenére is tökéletesen értse, mit akarok. És csodák csodájára, tényleg felfogta.
Körülbelül két perccel a távozása után megjelent Dominic is, akinek Meredith elmondása szerint, ha nem is egy hotelszobában, de minimum a Sway mosdójában kéne alakítania valamit Sadie-vel. Erre az öcsém ott állt velem szemben, Sadie nélkül, ugyan, de tény, hogy ott volt, és idiótán vigyorgott rám meg Joe-ra.
- Jó úton haladsz affelé, hogy megnyerd a fogadást - súgta oda nekem, miközben úgy tett, mintha puszit nyomott volna az arcomra. Egy józan Joe-nak biztos feltűnt volna az egész, de részeg Joe-t továbbra sem érdekelte semmi más rajtam kívül.
- Azt mondod? - kérdeztem izgatottan. Nem mintha annyira szerettem volna nyerni, csak kíváncsi voltam, hogy Dominic úgy gondolja-e, Joe eleget ivott ahhoz, hogy elfelejtsen mindent, ami a vallásának bizonyos dolgaival kapcsolatos. Mivel az öcsém helyeslően bólogatott, egészen felbátorodtam.
- Úgyhogy, mindent bele, tesó, holnap majd dumálunk - veregette meg a vállam, és már fordult is el, hogy indul valamerre, de pont szembetalálta magát Meredith-tel. Aki továbbra sem tűnt túl lelkesnek, pedig tisztán látszódott, hogy Dominic nincs Sadie-vel. Tehát, ha valaki elveszi a lány szüzességét az este folyamán, biztos nem az öcsém lesz az. Hacsak, már meg nem történt az aktus.
- Mondd csak, nem láttad véletlenül a filmbéli partnered? - Meredith még a szemeit is összehúzta, úgy sziszegett Dominicnak. Megmondtam volna neki szívesen, hogy fogalmazzon érthetőbben, hiszen Dominic egy cseppet sem lehet józanabb nálam, és talán nem érti, miféle partnerről hadovál neki.
Szerencsére tévedtem. Mert bár Dominic megrázta a fejét, azért rázta, mert nem látta Sadie-t, nem pedig azért, mert nem fogta volna fel, mi történik körülötte. Lehet, életemben először, sikerült többet innom nála.
- De amint találkozok vele, megmondom neki, hogy keresed - mosolyodott el Dominic, kicsit szomorkásan ugyan, aztán tényleg elszivárgott onnan. Meredith vágott ugyan egy fintort, de követte. Talán továbbra is azt hitte, az öcsémen keresztül megtalálhatja kis pártfogoltját.
Már csak egy személy hiányzott a "tökéletes" estéhez, és természetesen ő sem késlekedett. Bruno. Ő szerencsére nem időzött sokat a környékünkön, csupán annyit kérdezett, nem tudjuk-e Dominic merre van, és miután megmondtuk, jó szórakozást kívánt, bár feltűnően sokszor tekintgetett ránk, miközben hátrált el tőlünk. Ha kicsit józanabb vagyok, egészen biztos eszembe jut, hogy az este kezdetén még Bruno gyilkos mivoltán gondolkoztunk, aki Joe-t akarja megölni, ráadásul azért, mert el akar engem venni tőle. Mármint Brunótól. Ha tudtam volna épeszűen gondolkodni, rájöhettem volna, hogy holmi csókolózások látványa talán kiakaszthat egy gyilkos gondolatokal megáldott egyént. Vagyis, az lett volna az okos, azt hiszem, ha rögtön elrángtam Joe-t valami biztonságos helyre. De csupán az tudott érdekelni, hogy Bruno miatt körülbelül harminc másodperccel kevesebbet tölthettem Joe-val és a csókjaival.
- Kicsit kezd unalmas lenni a buli... meg túl sokan zavarnak, azt hiszem - súgta Joe a fülembe. Elmosolyodtam, és tökéletesen igazat adtam neki. Nem szerettem volna se Dominic, se Meredith, főleg nem Bruno fejét látni az este folyamán. Csakis vele szerettem volna foglalkozni. És bár kicsit féltem, hogy a buli befejezése azt jelenti, hogy mi is befejezünk mindent, ami számunkra a bulit jelentette, de feleslegesen aggódtam.
A kocsiban kicsit sikerült visszafognunk magunkat, mert sosem lehet tudni, mennyire pletykásabb kedvű egy-egy sofőr, ha újságírók kérdezgetik, néhány száz dollárral a kezükben, de amint a Marriottba, azon belül is a liftbe érkeztünk, többé már egy szemernyi kétségem sem volt affelől, hogy bizony sor kerül arra, aminek már réges-rég meg kellett volna történnie.
- Izé... hazamehet! Nem hiszem, hogy ma este bárki is az életemre törne. Vagy ha mégis, nem érdekel - mondta vidáman Joe a biztonsági emberének, aki már igencsak készült volna elszundítani a székében, ezért kitörő örömmel fogadta a hirtelen jött szabadságot.
Amint a pasas eltűnt a felvonóban, Joe megragadta a karom, és berántott lakosztályának ajtaján. Hozzádöntött a falhoz, és miközben egy pillanatra sem szakadt el ajka az enyémektől, nekiállt kiszabadítani a ruhámból. Nem volt nehéz dolga, bár az egyetlen egy zipzár, ami rajtam tartotta a csillogó darabot, kicsit nehezen adta meg magát. Ezt inkább fogtam Dolce és Gabbana urak bénaságára, mint arra, hogy kicsit több muffint ettem a kelleténél az utóbbi időben.
Azt hiszem, a ruha alá felvett, színban tökéletesen hozzá passzoló aranyszínű alsóneműegyüttes tökéletes választás volt, bár Joe csak azt bírta hajtogatni, mennyivel jobban néznék ki nélküle.
Ahhoz képest, hogy elvileg én voltam az első, akinek hasonló élményben lehet része vele, Joe pontosan tudta, mit hogy kell csinálnia ahhoz, hogy minden nagyon jó legyen. Szóval, miközben egyik kezével épp a melltartóm próbálta kicsatolni, a másikkal pedig azon volt, hogy egy pillanatra se veszítsem a lelkesedésem, a mennyekben kellett volna éreznem magam azt hiszem. Mint aki elérte a tökéletes boldogságot. Egyrészt, mert együtt lehet álmai pasijával, másrészt meg mert kivételesen igaza lehet valamiben az öccsével szemben. De ahogy eszembe jutott Dominic, úgy csapott belém hirtelen az érzés. Hogy mekkora egy szemét, mocskos, undorító ember vagyok. Hasonló az öcsémhez, csak talán még nála is undorítóbb. Képes lennék tönkretenni egy ember életét, ráadásul azét, akit szeretek, egy részeg kaland kedvéért? Komolyan megtudnám ezt tenni?
Nem, persze, hogy nem. Szerencsére ennyi józanság még maradt bennem.
Finoman eltoltam magamtól Joe-t, és bár továbbra is rettenetesen nagyon szerettem volna az egész éjszakát, és láttam, hogy ezzel ő is ugyanígy van, megcsóváltam a fejem.
- Azt hiszem, ezt most abba kéne hagynunk - suttogtam, és megtöröltem a szemem, mielőtt nekiálltam volna sírni. Joe, mivel továbbra is részeg volt, nem igazán fogta fel, miért álltam le hirtelen, ezért még azt is mondtam neki, hogy holnap korán kell kelnem, mert Dominic néhány ügyét kell intéznem, meg különben is, nem érzem túl jól magam, elképzelhető, hogy hamarosan kiadok magamból mindent, amit az este folyamán lenyeltem, és egyébként is, nagyon fáradt vagyok. Jó éjszakát.
Valószínűleg még ezt sem értette meg, de nem hagytam időt arra, hogy vagy ő, vagy én, meggondoljam magam, gyorsan visszahúztam magamra a rucim, és kirontottam a lakosztályból. Feltűnt ugyan, hogy a kistáskám nincs nálam, leginkább azért, mert semmit nem tudttam magamhoz szorítani, hogy eltereljem a figyelmem a zokogásról, vagy hogy növeljem a biztonságérzetem. De csakis egy helyen, Joe lakosztályának padlóján lehetett, oda visszamenni pedig kész katasztrófa lett volna. Másodszor már egészen biztosan nem tudtam volna visszautasítani, ugyanis.
Így aztán, jobb ötletem nem lévén, magam köré fontam karjaim, azt képzelve, hogy valaki átölel, valaki olyan, akinek semmi hátsó szándéka sincs ezzel, csupán a vigasztalás, mint mondjuk anyukám, a jobb napjain, és nagyon reménykedtem abban, hogy másnap, mikor felkelek, borzalmasan fog fájni a fejem, az igaz, de kevésbé fogom utálni magam, és az életem sem tűnik majd olyan bonyolultnak.

Borzalmasan nagyot tévedtem, hiszen másnap reggel, mikor kipattant a szemem, továbbra is szörnyűnek éreztem magam, talán még szörnyűbbnek, hiszen józan fejjel sokkal durvábbnak tűntek a parti eseményei, ráadásul hallottam, ahogy valaki teljes erejével dörömböl a lakosztály ajtaján. Lehet, Joe lesz az, aki számon fog kérni az előző esti ribancos viselkedésem miatt... hú, az ilyesmin jobb előbb túlesni.
Felkaptam magamra egy fürdőköpenyt, gyorsan végigsimítottam kezemmel hajamon, hogy azért némileg barátságosabb külsőm legyen, majd kivánszorogtam az ajtóhoz. Persze, jobban örültem volna, ha erre a csevejre néhány kávé és aszpirin után kerül sor, de igazán nem lehet egy szavam sem. Én alakítottam így szánalmas kis életem, nem? Hát viseljem a következményeit is.
Eléggé meglepődtem, és persze picit meg is ijedtem, mikor egy őrjöngő Joe helyett két, sötétkék egyenruhába öltözött rendőrt pillantottam meg a folyósón ácsorogni.
- Miss Bailee Queen? Jó reggelt - biccentett az egyik, amelyik nagyobb volt, és sokkal határozatabbnak is nézett ki, mint társa. - A Marco Island-i rendőrségről jöttünk. Bemehetnénk, kérem?
- Ööö... persze, tessék csak - tártam szélesre előttük az ajtóm, ők meg szépen bemasíroztak volna. Miközben követtem őket a nappaliba, azon gondolkoztam, mégis mi a fenét kereshet nálam két fazon a rendőrségtől. Mégcsak tilosban sem parkoltam soha. Pláne, mivel kocsim sincs az utóbbi időben.
- Elnézést, de megtudhatnám mi is folyik itt pontosan? - kérdeztem óvatosan.
- Attól tartok, rossz híreket hoztunk... az öccséről van szó. Dominic Queen, ha jól tudom...
- Igen, ő az öcsém, de... - elakadt a hangom. - Mi... mi történt vele?
- Nagyon úgy néz ki, hogy a tegnap éjszaka folyamán valaki... megmérgezte.